Vallomás

1.
E bújtatott szerelem, mit szívemben őrzök,
tegnap égre reppen, ma kegyetlenül őldös,
s vérem, mint felkelő Nap sugarai, festik az eget,
vörösre színezik sivár életemet,
utolsó sóhajom, mint hajnali pára,
húzódik a végtelen fájó magányra.
Pedig nem kértem hangzatos, csodás éneket,
csak egy apró simogatást,
vagy láthassam szemedben a csillogó fényeket.


2.
Egy-egy apró dolog, mi számomra élet,
bár veled láthatnám a messzeséget,
hol a föld, s az ég csókolózva egybeforr,
virágok szirmain most és mindenkor,
bár semmiként lennék parányi valaki,
s akarnál hangjaiddal belém vallani,
bár vágynál Te is lelkem vigaszára,
s nem lennék hajnalokon oly elesett, s árva.
De így, hogy nem érzel, lecsukom szemem,
sötetbe zárom fekete lelkem,
örök álmombam, remélem nyugalmam meglelem,
köszönöm életem, s halálom Istenem.