Bagoly

Bölcs bagoly a havas fán csendesen megpihen
tekinteted körbejár a rohanó embereken...

Fejében komoly tudás, tapasztalat,
melyet apró csokrokként szedtél az évek alatt.

Fentről lenézel, és nyújtod segítő kezed,
és szórod szét a világon tartózkodó szereteted.

És néha látszik szemedben ifjúkor csillogása,
tagadod, hogy te vagy korod egyik titánja..

Hálátlan verébként nem érek fel hozzád,
életem minden perce megszáradt cukormáz.

Te bagoly, meséld el életed merre mutat,
miért egyedül teszed meg a göröngyös, járatlan utad.

Olyankor széttárod hatalmas szárnyadat
és gondoskodóan veted ránk pillantásodat.

De miért nem fogod meg valaki segítő kezét?
Miért utasítod el vadul mások szeretetét?

Egyedül éled társas magányod,
pedig lábad előtt hever hatalmas világod.

S tanácsaid mindig szívhez szólnak
de igazságunk mint mikor a semmibe huhognak...

Fogadj el tőlem egy butuska tanácsot,
engedd meg néha, hogy simogassam arcod.

Ujjaim finoman a hajadba túrnak
szív alakot rajzolnak mosolygós arcodnak.

Minden arcizmod megnyugszik tőle,
tisztán lélegzik tested szeplőtlen bőre.

Kezeim érintésére feléled tekinteted,
kéred, soha ne vegyem el selymes puha kezem.