Halkan szendergő puha fellegek,
némán hullámoztok,
róvárgó lelkemmel szárnyalok felétek,
csillaggal álomhoz ágyazok.
Lent hagytam a létben
vérrel festett fájdalmam,
izzadságból száradt testem mohával alkony borítja
erdőfedte homályban,
páfránnyal simítja
ráncokban halt arcomat,
nedvekben puhuló föld fogadja
gyilkos tűzben hamuvá porladt csontomat.
Fentről mindez varázslatos, csodaszép látomás,
anyaföld egyesült testemmel,
létemnek végső állomás,
kacagva figyelem a fákat,
ahogy síromra szirmokat könnyeznek,
igy adnak búcsúzva harmatos csókot
elillanó lelkemnek.
Kacagva borulok a felhőkbe,
körülöttem vidám angyalok,
jöhet már rettegett árva éjszaka,
némán úszó hajnalok,
arany Hold tekintete mellett
magányos sem vagyok,
hisz álom lett minden,
körülöttem az ég fényesen ragyog,
reszketésem elcsitult,
ÉN már végleg BENNED vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése