Szabad én vagyok, te csak vágyod

Most milyen könnyű a szél,
ahogy arcomba sodorja hajnal illatát,
s lassan simogatja testem hűtve álmom kéken ízzó féktelen parazsát,
csitítva ajkam lágy lüktetését,
keblem zilált heves reszketését.
Csoda vagyok.

Valós álomra ébredve,
halkan fürödtem szemed szikráiban,
kezed, érintésed nyomán gyémántként csillogtam,
benned mámorral balzsamozva gyönyörű lettem,
így éltem magamban,
születtem csendben
lelkemre örök életet lehelve,
átlátszó senkikét mindig repülve,
szabadságot élek meg
elzárt szívedben.

Vágyam már nem értem,
idegenként lüktet véremben,
átszaladt rajtad, fényként tovább lebben,
s elillan.
Te kapaszkodsz
fáradtan, hajlottan,
kapaszkodsz, ki nem mondott félelmes szavakba,
elbújsz bátran harsogott nagy ideába
mit nekem adtál,
s tudom, nem érzel,
dalod másnak mesél,
felém küldött némaságod kiabálva beszél,
de általad vágyott szabadságod
látod, bennem él!
Megélem!
Te pedig irigyelj engem!