Sötét éjszaka

Betakar az éj,
fekete leple ezer csillag
szöszével nehezedik rám,
hangtalan magány.
Alszik minden, s mindenki,
a hold őrként vigyázza álmuk,
csak én ülök itt, reszketve,
míg ők megélik féltve őrzött vágyuk,
csak én kapaszkodok a hullámzó ágyba,
menekülök előle,
mint űzött és gyáva.
Erősen tartom nehezedett pillám,
rettegés tapasztja
sikítani vágyó szám,
küzdök ellene.

Óh sötétség szelleme,
megnyugvást miért nem adsz?
álmomban adhatnál
enyhítő vigaszt,
szenvedő nappalért
nyugalmas éjszakát,
őrjöngő életért
békés hallgatást.
Lelkem érted kiált,
lehetnél figyelő mosolygó tekintet,
lehetnél ki hirdet
szárnyaló szerelmet,
de lehetnél vágy
mi égető tűzként perzseli testem,
lehetnél csók,
miért sóvárogva esdekeltem,
de nem vagy, csak félelem,
átkozott rettegés,
repdeső árnyaknak
jajgató szenvedés,
és halál.

Óh kérlek fényes Nap,
kelj fel,gyere már,
szánj meg engem,
kit viszonzatlan szerelem
megalázó sorsa vár,
szárítsd fel vég nélkül
hömpölygő könnyem,
adj nekem megnyugvást
hogy feledjem éjem,
és reggel mosolyogva
álljak a fényre,
és új reményekkel
tekintsek az égre,
némaságban töltsem
következő álmom,
óh add kérlek ....
százszor meghálálom.