Érzem testemből lassan száll az élet,
belém bújt a halál fekete zord fia,
vonszolva testét rágja ereim a féreg,
most kéne lelkemnek gyorsan elfutnia.
Tovatűnve fakul semmivé a szájam,
vérem vörösétől vidáman mos fogat,
majd ujjaival magához fordítja az állam
ültetne belém rettegés bokrokat.
Miközben bőszen falatoz belőlem,
áldását senki sem szórja reám,
nem láthattad, mily nagyra nőttem
hát áld meg halálom drága jó apám.
Csókold törődésed vész homlokára,
szánts bele aggódó mély boronát
tegyél koszorút testem sírhalmára,
úgy ékesítse mint arany koronák.
S mikor húzódik Nap e-kies világról
szél majd sóhajtja, mit nem mondtam el,
életem nem tudott felállni a sárból,
s ha adod kezeid, nem mentem volna el,
Most, hogy távozom, tőled megkérdem,
érezted-e szívem, mily félve szeretett,
elsuttogtam százszor néked hófehéren,
próbáltam legyőzni konok eszedet.
AJÁNLÁS
Halálomhoz közösen minden jót kívántok,
menny kapui előtt hazug szeretet kapható,
hisz hirtelen mindnyájan egyek vagyunk,
de nem kell szeressetek, immár távol lakunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése