Megint egy hajnal, mi itt hagyott...

Nem kulcsolom magam köré
fáradt melengető karom
téged ölellek némán
szellőd simogatását szeretve hagyom,
ujjaimmal is becézem legszebb csillagod,
csókommal védem rám hulló harmatod
míg fülem hűen hallgatja benned kelő madaraid énekét
fátyolos szemmel lesem
új nap vérben születő életét,
alázattal figyellek,
lágy sóhajjal szeretlek,
könnyelmű nőként előtted szeliden esdeklek,
hiába minden érzés, mit lelkem beléd lehel,
mégis távozol, neked is menned kell...