Fák

Mióta megláttam őket
cikáznak a gondolatok
miért állnak oly büszkén
a fák, a bokrok,
hiszen lábuk földbe
bilincselve
mozdulatlan,
mégis sóhajtásuk
lelkükkel
végtelen égbe suhan,

Rájöttem
létük valóságára,
háborítatlan
boldogságukra,
hisz ágaikon
nem csak egy madár hál,
gyümölcsük
ezer életet táplál,
nyáron lombjukat
vándoroknak
árnyékként emelik,
kérgükbe szerelmesek
neveiket vésik,
leveleik ősszel
sündisznók rejteke,
letört korhadt águk
emberek melege,
OSZTOZNAK a fényen,
szellő ölelésen,
élnek csendesen
pacsirták énekében.
Gyökereik nem
rabság erős láncai,
csak éltető víz
keskeny csatornái
s a földbe ágyazott
mozdulatlan törzsek
égbe vezető
létrák lehetnek,
azon éjjel lépdelve
elérhetik a fénylő csillagot,
águk Holdhoz simulva
szelíden andalog,
álmomban én is
ÉN IS fa vagyok...