Átutaztuk a hajnal ébredő csodáit
szendergő mindenségben szárnyaltunk csendben
örök ajándék parányi csókok
némán szerették pihegő lelkem.
Megadva magad fáradt testednek
súlyos faágyba bújva megpihentél
távolról halgattam lágy szuszogásod
s néztem ahogy szabadon útrakeltél.
Vágytam hozzádérni, ölelni téged
szeliden simítani megdermedt arcod
de nem tettem, inkább figyeltem fényed
féltve óvtam mosolyban úszó álmod.
...emlékem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése