Hajnal és én

Kézenfogott a hajnal,
s mint vágyott szeretőt
vezetett a Holdig
ezernyi csillag előtt.
Kezére a szél
hűvös varázst hozott,
s mint, ki frissen
hajat mosott,
tincseiből tápláló
harmat csöpögött,
mosdatva szórta szét
nyíló élet fölöt.
Érintésünk nyomán
árvuló lelkünk
egymásra találva
az égen eltünt,
s táncolt egymással lágyan andalogva,
némán csodálkozva, egymásnak dúdolva,
addig mi simogatva keltettük
a fák kócos ágait
fényünkkel csókoltuk tavasz virágait
kacagva csábítottuk a szendergő vadkacsát
messzire űzve
félők rémálmát,
lettünk emberek
kelő reményei,
hajnallal egymás
örök kedvesei.