Álmom

Nem tudok némán ágyamban feküdni,
ha álmomban fakult tollú varjak
ádázul vájják belém kopott csőrüket,
nem fog lelkem sóhajjal repülni,
ha késekkel szegezik ágyamhoz
utamon megfáradt használt testemet.
S gondolatom sem szállhat szabadon,
mázsás bűn telepszik búval telt fejemre,
honnan hallom szívem vad dobbanását,
verejtékben úszó rideg éjjelemben?
Álmodnék, de álmomban sötét van,
szörnyek lesnek rám vérfoltos árnyakban,
tekintetük cibálja száz vörös tincsem,
rozsdás vasra verik kárhozott lelkem
kezük helyett karjukon élezett pengével,
szemükben üvöltő nevető rettenettel,
ereim tépkedik, véremben fürdenek,
korhadt csontjaimból kutyákat etetnek,
s jönnek, míg én félve elszaladnék,
halál jegyese is szívesebben lennék,
csak ne íly' álom vinne a virradatba
bár csendben sétálnék bele a hajnalba.
Most térden könyörgök feléd Szánalom,
zavard el belőlem átkozott rémálmom,
hagyja el életem, s ne legyen halálom.