Szabadon

Vonattal suhantam e-kies világon,
mázsás súlyként hordoztam örök magányom,
hiába váltották egymást volt életek,
lelkemmel örökké, egyedül szenvedek.

Látom elsuhanó fák között sorsomat,
végtelen felhő közt vélt szabadságomat,
már nincs kő, mi bezárja lassuló szívem,
engedem úszni az égre létezésem.

Érzéketlen senkiként hullott rabláncom,
már meg tudom élni magam, s halálom,
nem bántok Én embert, sem benne szellemet,
nyomorult szenvedélyem vasra veretem.

Tömlöcöm rácsai cérnaként szakadtak,
bánatom, fájdalmam pilleként hullanak,
nem kellek, érzéseim bennem rekedtek,
hullámzó vágyaim játékszerek lettek.

S játszom most már Én is, hangzatos szavakkal,
tovább szállok fénylő, vad dallamokkal,
sosem szeretek, engem sem szeressetek,
bilincselő vágyaim szárnyakká lettek.