Veled hajnalban

Félrelebbent a függöny.
Kérés nélkül suhant be a hajnal az ablakon,
elém térdelt, sóhajtása megpihent
ernyedten lógó vállamon,
harmatos csókjának hűs érintésébe
testem megborzongott,
könnyemmel egybe forrva
hullámokban tört rám a vágy,
s a vágyban újrakelt hiányod.
Miközben lágyan simogatott a Hold
lángok táncoltak szívemben,
gondolatok suhantak át agyamon,
dübörögve álltak meg szememben,
hogy lássalak... mellettem.
Szavak nélkül értem szavad,
hív a lelked, eldőlt falad,
fetrengésbe halt tegnapod,
kezem, szemem, ölem kapod...
de torkomról nem hangzó mondatok
lelkem virágait gyilkolják,
titkaimban megbújt Isten,
esdekelve kéri a mát..
s eltemeti a tegnapot,
mert tudja, a holnapba belehalok.
Hajnalnak halkan zengő hangjára
kapkodva engedtem magam,
mikor a csillagok már a széllel szálltak
a végtelen mennybolt alatt,
lelkeink csillogva egymásra vártak,
egy pillanatig egymást figyelve
csak álltak... álltak,
végül összeborultak egy árnyakkal szőtt
elfáradt világba,
együtt élve, együtt táncolva,
s félelem nélkül sétálnak a halálba
hisz a szerelem az...

Tedd amit kérek! szemem kútjából mérd
szomjoltó vízedet
testem illata lélegzethez juttat
amíg karjaid közt megpihenek
és add ajkaid, hisz csókod élettel tölti
kiszáradt vénám medreit
tüzes ölelésed forrásig hevíti bőrömön
villámló szenvedély hirtelen áradó nedveit
s a gyönyör kapujához érünk...

látod? ennyi az életünk!!!

Zűrzavar

Még csönd.
Az ég elkevert paletta.
Mámor, angyalszárnyak, vér...
Végtelen szivárvány.
Sas pengeként hasítja az ébredező napot.
Hazug szavak ostora csap le.
Ott fönt.
Az élet feladta.
Isten semmit sem kér.
Szerelem, harc, ármány.
A Hold egy pillanatra halott.
Egyedül vagyok, mond, hol vagy te?

Csevegés vége

Megérkezem

Ha megteremtetted otthonom
Én mindig benned, hazaérkezem,
Lakhatsz a felhőkön, vagy a Holdon,
Nincs út, mit hozzád meg nem teszek.
Szemedben selyemmel vetett ágyon
Áldott hallgatásban megpihen lelkem
Isten nektárként csepegteti álmom
Tejbalzsammal keni csipke testem.

Fülemben suttogott dallamok táncolnak,
Lüktetésük átjárja elfáradt kezem,
Simogat ajkad mézízű párája,
A mennybe a gyönyör csillagát fested.

Karjaidban csitul néma reszketésem,
Lassan a köd is könnyezve áll tova,
Nincs fájó, gyötrő szenvedésem,
Megnyugszom e hófehér szent templomba...

Kincs

Ha szemedbe nézve előtted állok,
minden vércseppem lüktet érted,
hullámokban önt el a fájdalom,
ha ujjaim varázsa nem simíthat téged,
s ajkam perzselve utánnad vágyik,
ízed úgy kívánom, hogy kiszárad torkom,
előtted állva, szemedbe nézve,
látod kedvesem mennyire szomjazom?

Ha csókoddal végre inni adsz nekem,
minden kortyod gyémántként őrzöm,
ajkaimról gyöngyeid leszedegetem,
szivárványból festett üvegbe töltöm,
lelkem kopott kincsesládájának
liliommal rakott mélyére rejtem,
s ha már elmentél, külön utad járod,
magányos estéken mindig előveszem.

De nem tudom majd, hogy nyissam,
vagy csak simítsam e féltett kincset,
mi minden pillanatból egy könnycseppnyit
a világtól hűségesen nékem rejtett.
Elárulom e magam, ha engedem őket
kék pillangóként némán szállni,
mézzel ragasztott szívem szirmát
ízzó cseppjeidre újból vágyni..

s csendben meghalni....

Selyem szárnyon szállj

látom arcod márvány csillogását
olyan ártatlan, mint a hajnali szellő
oly szelíd mint a simogató nap mellet
egy hófehér bárányfelhő
de kérlek
ne szeress így, mert félek belehalok
ne ölelj, mint a csodákkal szálló néma angyalok
nem akarom hallani bársony suttogásod
hisz menned kell tovább, nem kérem látásod,
hagyj el, s borulj Isten mellkasára
kinek ölelő csendjében szeretve nyugszik
könnyben úszó tiszta szemed gyémánt ragyogása

s ha tarkód gyenge selymén
szívem dobbanását nem is érzed többet
gondolj forró sóhajom dallamára
mi úgy simított téged
s ha fájdalmas lüktetésben lelkem földre bukik
mikor eljött a hangtalan jajgatássá vált holnap
melyben pillangók szárnyára csillámpor hullik
hogy veled repülve átlépjék a mennybéli
szeretet falakat,
mosollyal köszöntsd a szivárvány árnyakat
majd akkor is rád gondolok

És most kérlek menj el,
válaszd újra Istent
látod ahogy kezével aggódva feléd intett?
s vár újra ott fent,
a margarétából font ruhában szálló lelkek nyitott kapujában
hogy boldog legyél
ott az Úr melengető fényes otthonában
 s végtelen szeresselek
tovább....
hisz sosem feledlek.