Nem láttam még gyermek arcán

kristály fényét az örömnek

íly erősen felragyogni,

elnyűtt koldusruhába bújt 

árva szívemben

a gyertya lángját fellobbanni,

s karácsonyfa ágán

azokat az anyakönnyből szült gömböket,

nem láttam még,

de most itt van minden

előttem mosoly, hála, 

csillagragyogású könnyek,

még a tűlevelek is ünneplőbe öltöztek.

 

Térdre rogyott áhítattal nézlek,

kezed könyörögve adta ajándékát,

szalaggal gondosan átkötött

álommal szőtt dobbanását

szívnek és életnek.

De félek, kevés mit én adok,

kevés egy hárfa húrt simító 

asszony keze, 

szerelmes versbe sóhajtott

forró lehelete,

s szeme, 

mi meleg otthont oszt meg véled, 

mosoly, mely megfürdet,

szelíden ágyra fektet,

bársonnyal takar téged, 

félek, kevés....

Hisz másom nincs, 

csak szerelem és lélek, 

s  míg ölemben fáradtam megpihensz

a szívembe csókolt első

ünnepről mesélek.