Kincs

Ha szemedbe nézve előtted állok,
minden vércseppem lüktet érted,
hullámokban önt el a fájdalom,
ha ujjaim varázsa nem simíthat téged,
s ajkam perzselve utánnad vágyik,
ízed úgy kívánom, hogy kiszárad torkom,
előtted állva, szemedbe nézve,
látod kedvesem mennyire szomjazom?

Ha csókoddal végre inni adsz nekem,
minden kortyod gyémántként őrzöm,
ajkaimról gyöngyeid leszedegetem,
szivárványból festett üvegbe töltöm,
lelkem kopott kincsesládájának
liliommal rakott mélyére rejtem,
s ha már elmentél, külön utad járod,
magányos estéken mindig előveszem.

De nem tudom majd, hogy nyissam,
vagy csak simítsam e féltett kincset,
mi minden pillanatból egy könnycseppnyit
a világtól hűségesen nékem rejtett.
Elárulom e magam, ha engedem őket
kék pillangóként némán szállni,
mézzel ragasztott szívem szirmát
ízzó cseppjeidre újból vágyni..

s csendben meghalni....