Csendes hegedűm
minden húrja érted,
életedért könnyezik,
hiába nem kérted,
zokogva zengi,
magából dallamait,
reszket a világ,
ha hallja hangjait,
hisz nem tud a Hold
nyugodtan ragyogni,
csillagok szemükkel
álmukban mosolyogni,
nem tudja a felhő
friss szellőt szeretni,
míg te szeretőd karjában
tanulsz meg feledni,
fájdalmas magányban,
örök rabságot,
sugárzó szemekben,
éjfekete vakságot,
s a vágyat, örök életre,
mert semmi sem végtelen,
csak koldus szenvedése,
oly mérhetetlen
ahogy földön ülve
nyújtja reszkető kezét
s te bőszen kerülöd
szelíd könyörgését,
fejedről egy tincset
dobnál kalapjába
de tavaszi széllel
elillan minden szála
szóródik a földön
mindenki kapkodja
nem hullik semmi
esdeklő koldusra,
csak ezüst fürtöknek
halványodó árnya,
nem marad már más
csak határtalan álma.
Határtalanul, szenvedélyesen szép... Gratula!
VálaszTörlés