Ha Te megérkeztél, Én tovább indulok,
lehajtom fejem, mint bukott angyalok,
vihart várok, szívem dobbanni nem mer,
míg tüzét gyászos eső gyengéden oltja el.
Az ádáz füst fojtva öleli körbe testem,
gyenge lelkemmel a harcban elestem,
s fájdalom ostorozza fénytelen szemem,
villámok nevetnek múlt tündöklésemen.
Arany viharban nem láthatod könnyem,
bőröm perzselését nyugtatja csendesen,
arcom szégyenletes pírja egyetlen szín,
fakó szürkében fut rajtam minden kín.
Hangtalan tűröm, hogy létem olvadjon,
arany, s kék cseppekben utamra szórom,
lelkem minden szirma patakokban folyik,
viszi haldokló életem száradt virágait,
sodor messze, el, a sötét végtelenbe,
talán hang nélkül hullok a tengerbe,
s úsznak velem vidám bohóchalak,
gyengéd sóhajokat küldök a korallnak.
De úgy húz mély, s nem bírok maradni,
nem tudok kéz nélkül megkapaszkodni,
csúszok, hová már nem ér a Nap fénye,
én is megérkezek, oly sötét van, félek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése