Végre

Mily fájó a nap vérpiros ébredése
mint gyémánttá oltja a hajnal cseppjeit
fűszálak gyenge szélben lebegése
ringatják lelkem halott tincseit,

tüdőm immár forró hőt lélegzik
tűz porlasztja végig elhaló torkom
testemen hömpölyögve némán elvérzik
s lassan elmúlik széttaposott korom.

már új hajnal nem kél elaludt parázzsal
kihunyt az összes lázadó világ
elzengett minden hangzatos madárdal
életért sikított hervadt búzavirág

megállt a patak is, nem sodor semmit
halak nem úsznak a megzavart vizeken
a kaszás a réten asztalt terít
vészt hegedül elnémult szívemen

testem terítékén mozdulatlan szunnyad
s a démon a döghúsból bőszen falatoz
eltünt a lelkem, elfogy a testen
végre Istenem, végre halott vagyok