Akarod, amikor lemegy a nap, hallani hangom remegését,
látni szemem gyenge tüzét, s annak lágy reszketését
míg sugara az eget elérve kacagva benned ébred,
halkan szólj kedves, ne hallja senki, hogyha tőlem kéred.
Majd lelkem sóhajával simítva megkapod csendes ölelésem,
csókjaim nem érintik ajkad, csak hallod szelíd nevetésem,
fülednek adok trillákat, szélként süvítenek szíved aranyáig,
kezeim érintése lágyan vasalja csillagjaidba mélyült ráncaid.
Táncolunk a tengernyi égen, s pörgünk angyalok dalára
szeretve futunk por lepte utunkon, tegnapból a mába
nem emlékezve reménytelen fájdalom forradó hegére
kéz-kézben, szem-szemben csobbanunk a végtelenségbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése