hangtalan kiáltó riadt élet
várlak, és fázva jajgatva kérlek
gyere, ölelj a messzeségbe
csókolj lelkemet mélybe emelve,
s szendergő robbanó szirtekbe
vad hullámzó tengerbe
dobálj, rohanjon vérem
dobálj, légy lüktető kéjem
kérlek, remegve kérlek
dobj a tűzre fénylő kék méreg.
S ha itt vagy, úgy köszöntlek,
mintha,láttalak volna már
áldva köszönöm csended
mi benned halva hál
szikrákkal lobbantlak
testedben lebegek
gitárod húrjaim
vágyakat pengetek
s mikor már dobbanástól
aléltak leszünk
lihegve figyeljük
hogy száll a lelkünk.
Megpihenünk,
mint szelíd élet pihen az Istenben
mint kifacsart szivárvány
a fehér fellegen,
sóhajunk egy lesz
EGY a mennyekből
cseppek hullanak
az izzadt tenyeredből
mikor megsimítod
reszkető arcom
már sohasem fázom
mert karjaidban alszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése