Átadtam magam

Porszemekkel vergődve átadtam magam a mának
nem érdekel a tegnap,
nyelvet nyújtok a hangtalan magánynak
szenderegve nézem a holnapot is
nem állít meg, ha meghalok is
én már itt maradok
konghatnak fejem fölött hatalmas harangok
vethet keresztet fejemre az ég
élem a napom, ragyogjon a lét.

Hisz ha telik a ma s lépek tovább
halálom látom, testem, mi sovány
megszürkült bőrömet nézem a jövőben
kiszáradt számmal szavaim lehelem
reszketve nyúlok az emlékek után
szemed fénye álmomban oly halovány.

Lelkem most még érzi ölelésed
bár tagadva múlik ez a rusnya élet
de ma maradok, némán, elbújva
ne láss engem, csak szólj a légbe súgva,
csalogass elő hideg rejtekemből
vigyázz rám, hisz a hangos szó
kegyetlenül megöl.

S semmiként ott vagyok, hátul,
lelkem fényedben többé nem árvul
cserébe segítek a szemedet kinyitni,
s ha elgyengülsz elmondom
hogyan tudsz szeretni,
kérdésekkel mutatok édes vágyadra
vezetlek, míg kinyílik boldogságod ajtaja,
ott majd elengedem reszkető kezed
de nem búcsúzok, a hátad mögött mindig ott leszek Neked.