Vagyunk

Tudod-e, hogy mit látsz bennem?
ott ülünk ismét.
S kapaszkodunk kéz a kézben,
csukott szemmel, mégis látva,
így szárnyalva tiszta világba,
semerre sem tekintünk,
ölelkezik fájó lelkünk.

Segítesz, én segítek, de félek
másnak látnak
pedig őrzöl, megóv fényed
de nem tudom, bennem mit látsz!
Szellemem többé nem kiált.
Mert te mosod, tisztogatod,
szabadságra megtanítod.

Még nem tudom mit látsz bennem!
Hű barátot?
ahogy lelkünk felhőkön lebegett,
nézte a holdat, s ezer csillagot,
MI-t alkotva barátságot fogadott,
és elmerülve némaságban
lettünk egymás lelki társa.

Lélektáncunkat látod még?
ahogy szakad belőlünk
epedve vár minket hajnali ég.
Simogatja arcunkat lágy szellő,
hullámzásunk már nem remegő,
és hiába űznek színes árnyak
mi mégis vagyunk még egymásnak.