Fájdalom

Érzéseim védő kristálykupoláját
kövekkel tördeli a rideg valóság,
minden egyes éles szilánk és töredék
befúródik arcomba, kiserkenti a vért,
mi hömpölyög végig meztelen nyakamon,
ezer forró cseppje égeti mellkasom,
szívemet elérve gyilkol a bánatom,
nehéz dobbanását fékezi fájdalom.
Levegőért kapkodok, de az ajkam bezár,
egy utolsót dobban és elér a halál.
De a lelkem tombolva ütlegel belülről,
mert nem talál kiutat, hisz testem egy börtönőr,
nem engedi, és már ő sem kap levegőt,
el kell feledje a hajnali szellőt,
a ragyogó napsütést, az éjjeli szárnyalást,
búcsúként elrebeg egy utolsó imát,
fénye halványan pislákol az életet eresztve,
őszintén szeretett, ez lett a veszte.