Emlékeim hulláma

Emlékszem az élet vidám ölelésére,
vágyódó mosolyra, lelked melegére,
szemedből szemembe csapódó szikrákra,
nevetésbe érő gyermek játékára,


emlékszem érintésre, mi kezed nélkül lángolt, 
feltörő hangokra, mi szavak nélkül bókolt,
sétákra, hol a fák széttárták karjukat,
lássunk a körbe futó pompás csillag utat,
melyen kéz a kézben a holdig jutottunk
éj halkan fürkészte nesztelen mámorunk.


És ez az élmény most vadul zsong fejemben,
érzések hullámokban járják át a testem,
mert a felhőket is suttogva vezettük,
hajnalban a fákra harmatot leheltünk,
míg vártuk a reggelt egymásba karolva,
csendben ébredő dalokat hallgatva.


És tudod, magamból ott hagytam illatom, 
tündérkőbe zárva egy apró sóhajtásom,
benne van minden lágy gondolatom,
szívem dobbanása, hálás odaadásom.
S ha egy fáradt nap után otthon előveszed,
remélem mosolygod kedves emléked.


Én eljöttem, de lelkem mindig ott szárnyal,
sebesen száguldó jókedvű folyóval,
annak hűs cseppjeit szellővel szárítja,
ragyogó fénycsóván álmát alussza.