Semmivé lett

Ott ült fent a sziklán
lehajtott bús fejjel,
ruhája nem fedte
csak egy szakadt lepel.
Nincs már vidám szája,
mi ízlelte vad csókját,
nincs orra, mi érzi
a férfi illatát.
Nem kellett a szeme,
mi szépségét látta,
és eltünt a füle,
mi bókját hallgatta.
Karja helyett hegyes,
öreg csontok lógtak,
bőrén fájdalomtól
nyílt sebek szakadtak.
Régvolt selymes haja
csomókban kihullott,
szerető hű szíve
betegen haldoklott.
Hóna alatt apró
könyvecskét fogott,
beleírt egy nagy-nagy
rejtegetett álmot.
Titkos szelencéjét
két kezébe fogta,
lapjait egyenként
a mélybe hajította,
arctalan tekintetét
a hold felé emelte,
lelkét a fájó tűz
semmivé égette.