Lelkiismeret

Szívemet kitéptem,
karmaim markoltak,
érzéseim ujjaim közt
sárként kifolytak,
koszosan lüktet
halott jégszívem
híg fekete, ócska
büdös lében,
mocsok csorog
végig karomon,
sikolyként a talajban
létem feloldom..

Bűnömet beissza
a szomjas anyaföld,
virágok gyökere
fuldokolva nyög,
fák meggörnyedve
fájva hajolnak,
ágaik ernyednek,
levelek csapkodnak,
törzsüket tekerve
lépnének az égre,
menekülnek tőlem
haldoklástól félve.

De Isten meglátta
gyilkos szenvedésem,
kezével léket
hasított az éjben,
tisztító esőt
küldött a világra,
rothadó testemre,
múltat tépő szájra.

Szívem kezeim közt
újra megtelt vérrel,
tele sóhajtotta
a testem élettel
ahogy visszatért
zilált mellkasomba,
zuhogó esőben
tűzként fellobbanva.

Most ismét dalolok
mint vihar az éjben,
újra megszületve
halott szenvedélyben,
de már nem kell hajnal
az életet élem,
lelkem nem szárnyal,
fénylő messzeségben...