Éjjel, zord nap után csendesen alszol,
besuhanok hozzád, megsimítom arcod,
felkelsz a selymes, lágy érintésre,
én füledbe súgom, gyorsan sietve,
fogd meg a kezemet, legyél nagyon bátor,
megmutatom, mit nem látsz e kies világból.
Csókom finoman sóhajtom szemedre,
csillámport szórok fedetlen testedre,
figyeld a léptemet, ne félj, vezetlek,
már csak egy lépés és égbe emellek.
Repülünk szabadon, mint két vidám madár,
elfeledjük ott fent, hogy önző a világ.
Mosolyogva szállunk a hűs esti széllel,
látod? a hold is, kacagva ránk figyel,
csiklandoznak minket a huncut csillagok,
ahogy a szemünk csodálkozva ragyog,
s beszívjuk magasról az élet illatát,
az önzetlen szerelem varázsos zamatát,
ugrálunk csillagról csillagra, remegve,
közben a felhők gyöngyözőn nevetnek.
Távolról csilingel vidám, boldog zene,
mintha minden angyal minket ünnepelne,
s keringőnk közben, perzsel forró csókod,
arcodra szívet fest boldog mosolyod.
De hajnalodik már, mennünk kell vissza,
ne lásson meg senki, ez kettőnk titka,
s ha újra velem szállnál, csak jelezz bátran,
megtalálsz engem a hajnali homályban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése