Átok

Pokolba veled tegnap!
a fuldoklást hoztad
s nézted ahogy szívem
a porba ledobtad,
ölelő karokból
gyötrelmes mocsokba,

fényes némaságból

sáros, szürke koszba,

mert vitted a reményt 
mi bennem megfogant
lelkem szárnyait
rézsatuba fogtad,
szenvedtem.....


Pokolba veled éj
hogy hoztad az idegent,
buja vágyaival
mámoros szemekkel
mohó csókokkal,
rideg érintéssel,
alkohol okozta
vad beteljesüléssel,
villámgyors kéjjel,
szilaj szavakkal,
gyors feledéssel,
dohányfüstös zajjal
és csaló reményekkel,
mert hazugság volt minden, 
pillanatnyi gyönyör
test lézengett testben,
vad szégyen gyötör...

Pokolba a mával,
kies ürességgel,
éledő magánnyal
halott ócska hittel,
bűnös testem megöl 
árva gyenge lelkem,
üveges szemeiddel
koporsó a fekhelyed.
Miért gyilkoltalak,
miért tettem veled?
szerető ölében
elnyomtalak téged
és most kiabálsz,
mert fáj minden vak perc,
s tudod, hogy véged, 
soha többé nem nyersz.
remegve kiégek....

Pokolba a holnappal,
mert újra kel a nap,
s fényes tükrében
látom kell magamat,
És hogyan nézek majd 
a Jóisten szemébe,
sártengerben, gyászban,
mocsokban fetrengve,
Hogy állok fel onnan,
súlyos keresztemmel
lázas pírral arcomon,
elhasznált testemmel
és hogy nyitom meg újra
a súlyos vaskaput,
melyen lelkem ismét 
a tisztaságba jut?
ÁTOK