Tavasz

Szellő szaladgál
kabátokba bújik,
minden faágon
nevetve átsiklik.
Bohóc lett ő most,
szökdécsel, szalad,
leveleket zörget,
nagyot kacag a nap,
ki vidámságában
szórja sugarait,
az elfáradt tájra
új életet borít.
Huncut tavaszi szél
hozzá felsuhan,
körbeölelgeti,
karolja boldogan.
Szabadok, mégis
szerelmük csodás,
tavaszi játékuk
Isteni áldás!