Hajnalban szállok...

Felkelt a nap,
már nem szállok tovább,
mert megláthat engem
e-rideg világ.
Felveszem álarcom
és kopott szürke ruhám,
lehajtott fejemmel
nem nézek fel rá.
Figyelő szemektől
túl nagy lett a tér,
borzalmas valóság,
hamvába húllt lét...
Járom tovább utam
a kies lélektemetőben,
s tudom, hajnalban
újra szellő lesz belőlem...