SZERELEM

Előtted térdeltem, mint nyomorult koldus,
és feléd könyörögtem,
hogy nézz le rám hosszú magányos életemben.
Vártam, dobj le valamit erszényembe,
de csak kéjt találtam utamba tévedve.
Esdekeltem előtted, mégsem akartál adni,
én vártam türelmesen, mint még soha, senki,
Vágytam arra, mit addig nem ismertem,
minden napom komor sötétségben éltem.
Aztán rám néztél és te gonosz rémséges rém, 
távolról megmutattad hogy milyen a fény. 

Most újra virágzó tavasz van a földön, 
és én ismét SZERELEM neked könyörgöm,
ne hagyd élni tovább beteges lelkem,
kerülj el, kerülj el most már végleg engem, 
hagyd testem a sárban szótlanul feküdni,
kit kértem, nem adtad, így hát nem kell senki, 
mellkasom hullámzik a forró lehelettől,
tűz után hamu lett háborgó lelkemből.