Mit tegyen?

Mit tegyen, kinek körös körül
átlátszó üvegkorlát öleli létét,
s porral lepett szürke fényben
betegen, száműzött lényként
fuldoklik.

Mit tegyen, hiszen zárkájának
üveg rácsai lassan szűkülnek,
halkan elsuttogott reményei
tűztől perzselve semmisültek
semmivé,

s haldokló világában e rácsok
vassá válva ütik minden percben,
nem szül a hajnal új álmokat
nem jön felszabadító kegyelem,

tömlöcén át meztelen bőrét
nem védelmezi meleg lepel,
minden fájdalmas sikítására
magányos visszhangja felel.

Mond mit tegyen,
ki fetrengve karolja csöppnyi
boldognak hitt múló percét,
betegen nyögve a pillanatba
vágyak ölik tisztának vélt testét,

s a pusztulás ádáz harcában
szája nem nyílik, hogy kérjen,
mert arcának mélyülő redőiben
hangosan kacag gyilkos szégyen,

fénytelen szeméből a könnyek
maró savként ömlenek tova,
kiszáradt torka véres hangjait
veszett kutyák tányérjára dobja,
hogy ne hallják.

Mond mit tegyen?
hisz minden, mit ölelve szeretett
szétszaladt e nyomorult világba,
csak egy valami maradt neki,
lelkének szűz, hófehér virága.