Sóhaj

Elmerengek szemed tükrében,
saját arcom láttán
a sűrű csönd bezár,
csillapíthatatlan érzések
törnek fel bennem,
a vágy újra megtalál.
Ujjaimmal megérintem arcod,
s bőröd melegétől szívem
vadul kalapál,
ajkaink közt a távolság
vészesen fogy,
közelségedtől elcsuklik egy feltörő sóhajtás.
A lélegzet most szükségtelen,
miközben lehunyom szemem
a csókod éget már,
és feledteti szürke életem
zord magányát,
minden fájdalmát.
Nézem önzetlen, szabad lelkünk
pár percnyi boldog ragyogását,
már nem kell a szó, a hazug szavak,
mindent elárul
a beszédes némaság.