Fal

Sok idő eltelt mosoly nélkül,
élet nélkül, s a fény megjelent,
de nem hagyott csak fájdalmat
és égő, viszkető sebet.
Nem kértem, hogy jöjjön,
mégis ott volt, s fogta kezem,
szívem azóta foltozgatom,
s talán majd egyszer kiheverem.
Jégszívem minden apró részét
selyemszállal öltöm, 
de tudom, ott marad a heg,
mindig,  örökkön.
És mikor majd álmosan fekszem
magamban az ágyon
eszembe jut egy nap,
amikor jó volt lelkem kitárnom.
Most csak mosolygok,
nem őszintén, de szelíden rátok
és élném jeges, de gondtalan életem,
ha békén hagynátok.