Árnyék

ó, te úr ott fenn a holdon
lábad vígan lóbálod
farsangi bálra toborzod
hatalmas világod.
Elolvasod verseimet
közben bőszen kritizálsz,
én összegyűjtöm, egybegyúrom,
megtömöm vele tarisznyám.
Szavaid mint tüzes vessző
célozzák gyenge lelkemet,
lélegzetem visszafojtva
belőled tovább építkezek. 
Pedig nem ismerlek, nem láttalak
maszk takarja arcodat
nem néztem még a szemedbe,
nem hallottam hangodat.
Dobd hát el fényes álarcod,
vedd le kemény kalapod,
hagy lássa most ország-világ
fülig érő mosolyod