telesóhajtja vele a fáradt teret
a csillagokkal pöttyözött fekete égen
gyenge szellővel átölelve szeret.
Elnyűtt hófehér felhő ruháját
szaggatva nyújtja egészen Istenhez,
majd tépett rongyait sebes ujjai
gondosan varrnák angyalkezeimhez.
Minek kellene elhagyott lelkemnek
tündöklő szárnyakra borulva repülni
hisz lágyan csillognak halkuló szívem
holnapba megnyíló virágszirmai.
Minek kell e szivárvány hártyát
rusnya kalapáccsal darabokra törni
nem lehet egy békés hűvös pataknak
buborék habjaira féltve letenni,
s hagyni a hullám ugráló cseppjeit
hogy kéklő víz mélyére lágyan sodorják,
tükörpikkellyel borított kishalak
örök álomba merülten találják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése